Bizalom

A bizalom egy nehéz kérdés. Nem tudhatjuk, hogy hol a határ, hogy beengedjünk valakit vagy sem, egyáltalán megéri-e beengedni. Sok ember megbántott már, sokan kihasználtak, sokan elárultak. Ezekre reagáltam úgy, hogy bezárkóztam, észre sem vettem, hogy mit csinálok, csak megtettem. Most utólag jöttem rá, hogy ez egy reakció volt, reakció a külső hatásokra, de nem bántam meg. Szeretem, hogy erős vagyok, szeretem, hogy képes vagyok kizárni másokat, hogy megtanultam nem foglalkozni a rossz akarókkal. Csak a szeretteim véleménye érdekel és fogadom el, hiszen ők azok, akik nem akarnak bántani, ezért is vannak kevesen, csak az igaziak maradhatnak meg örökre. Mégis... mi van ha tudnék új emberekkel találkozni, de a múlt eseményei rám omolnak? Ha azok miatt képtelen vagyok megnyílni, bízni? Mondjuk tudom, hogy képes vagyok rá, a bizalomra, csak... idő kell, rengeteg és még annál is több. Nem is értem, hogy képes valaki megelőlegezni a bizalmat, annyi sérülést lehet ezzel elszenvedni... Talán az ilyen emberek erősebbek nálam? Minden bizonnyal, de ostobábbak is. Annyi csalódást éri az ember ezen a földi poklon néha, hogy csoda, ha valaki képes talpra állni. Én óvatos vagyok, biztonsági játékos, senkinek sem adom ki magam. Ennek meg van az előnye és talán a hátránya is. Hátrány az, hogy így talán kimaradok olyan érzésekből, amik másoknak megadatottak, mindezt a vakmerőségük miatt. De előny az, hogy akárkik nem jöhetnek át a páncélon, át a falon, át a hálón. Belülre csak az kerül, aki igazán megérdemli, de lesz olyan? Akar majd valaki átkerülni? Akarja majd annyira, hogy vállalja az elutasításokat, a hátrálásaimat és az elfutásomat? Lesz majd ilyen? Nem tudom... Van egy barátom, aki hisz ebben, aki szerint mindenkinek ott van a párja valahol és el fog jönni. Én nem tudom. Nekem túl varázslatosnak hangzik, amúgy is, ha ne adj isten itt lesz, akkor honnan fogom felismerni? Nekem ne mondja senki, hogy tudni fogom, amikor meglátom őt, képtelen vagyok ebben hinni, túl racionális vagyok ehhez. A barátom ilyenkor csak nevet, pedig nem kéne. Nem mindenki hisz a tündérmesékben úgy, mint ő. Csodálom is ezért a hitéért, de sosem szeretném magaménak tudni, az már nem én lennék akkor...