Ő

Összezavarodtam és félek. Ez a két dolog jellemezte az elmúlt óráimat. Hiába próbáltam ignorálni őt, a jelenlétét és a gondolatait, akkor is mindig visszatért. Túl sokat akar, megrémiszt ezzel, túl sokat mond, félek tőle. Félek... Félek az érzésektől, amiket okozhat, ha nem leszek elég racionális. El akarok futni, itt hagyni, nem foglalkozni vele, vissza se nézni. Egy hét és el is tudnám felejteni, visszatérhetnék a nyugodt életembe, a megszokottba, a fontos dolgokhoz, mint tanulás, karrier, a jövő kialakítása, egyedül, bonyodalmak és érzések nélkül. Ahogy szeretem. Meg tudnám csinálni, elég erős vagyok hozzá, de nem tudom akarom-e. Ott a mi van ha. Ott van ő... Akar engem, ó istenem, de még mennyire, hogy akar. Azt akarja, hogy az övé legyek, hogy ne legyenek mások a képben, hogy csakis és csakis egyedül hozzátartozzak. Tudom jól... érzem, olvasom a gondolatait, tudom, hogy mennyire birtokló, hogy mennyire erős, hogyha akar valamit, akkor nem fél kimutatni azt, nem fél lépni érte, nem fél sebeket kapni. Megrémiszt, megijeszt, pánikba ejt, összezavar és összetör. Én nem ilyen vagyok, érzem, hogy fájni fog. Ha beengedem, akkor elevenen felfal, eléget, meggyújt, nem vagyok képes kezelni, nem most, lehet, később sem, sohasem. Nem vagyok kapcsolatba való, én félek, rohadtul. Félek, hogy átszakítja a páncélt, hogy megtalálja a kis kaput, hogy befészkeli magát a szívembe és megbánt. Tudom, hogy csalódni fogok, a dolgok egyszerűen túl komplikáltak, ennek sosem lehet jó vége, nem most, nem így, nem ebben az időben...

Here comes the darkness
It's eating on my brain
Now that the light has
Driven me insane
This fire is blazing
And I'm still inside

Bizalom

A bizalom egy nehéz kérdés. Nem tudhatjuk, hogy hol a határ, hogy beengedjünk valakit vagy sem, egyáltalán megéri-e beengedni. Sok ember megbántott már, sokan kihasználtak, sokan elárultak. Ezekre reagáltam úgy, hogy bezárkóztam, észre sem vettem, hogy mit csinálok, csak megtettem. Most utólag jöttem rá, hogy ez egy reakció volt, reakció a külső hatásokra, de nem bántam meg. Szeretem, hogy erős vagyok, szeretem, hogy képes vagyok kizárni másokat, hogy megtanultam nem foglalkozni a rossz akarókkal. Csak a szeretteim véleménye érdekel és fogadom el, hiszen ők azok, akik nem akarnak bántani, ezért is vannak kevesen, csak az igaziak maradhatnak meg örökre. Mégis... mi van ha tudnék új emberekkel találkozni, de a múlt eseményei rám omolnak? Ha azok miatt képtelen vagyok megnyílni, bízni? Mondjuk tudom, hogy képes vagyok rá, a bizalomra, csak... idő kell, rengeteg és még annál is több. Nem is értem, hogy képes valaki megelőlegezni a bizalmat, annyi sérülést lehet ezzel elszenvedni... Talán az ilyen emberek erősebbek nálam? Minden bizonnyal, de ostobábbak is. Annyi csalódást éri az ember ezen a földi poklon néha, hogy csoda, ha valaki képes talpra állni. Én óvatos vagyok, biztonsági játékos, senkinek sem adom ki magam. Ennek meg van az előnye és talán a hátránya is. Hátrány az, hogy így talán kimaradok olyan érzésekből, amik másoknak megadatottak, mindezt a vakmerőségük miatt. De előny az, hogy akárkik nem jöhetnek át a páncélon, át a falon, át a hálón. Belülre csak az kerül, aki igazán megérdemli, de lesz olyan? Akar majd valaki átkerülni? Akarja majd annyira, hogy vállalja az elutasításokat, a hátrálásaimat és az elfutásomat? Lesz majd ilyen? Nem tudom... Van egy barátom, aki hisz ebben, aki szerint mindenkinek ott van a párja valahol és el fog jönni. Én nem tudom. Nekem túl varázslatosnak hangzik, amúgy is, ha ne adj isten itt lesz, akkor honnan fogom felismerni? Nekem ne mondja senki, hogy tudni fogom, amikor meglátom őt, képtelen vagyok ebben hinni, túl racionális vagyok ehhez. A barátom ilyenkor csak nevet, pedig nem kéne. Nem mindenki hisz a tündérmesékben úgy, mint ő. Csodálom is ezért a hitéért, de sosem szeretném magaménak tudni, az már nem én lennék akkor...

Egy délután

Egy fiú és egy lány nemrég a parkban voltak. Az eső elől bemenekültek egy védett kapualjba, ahol csak ketten voltak. Nézték egymást egy darabig, hallgatták, ahogy kopognak az esőcseppek a betonon és ahogy visszaverődnek a tócsákról. Csókolózni kezdtek, egyre intenzívebben. Már korábban megtapasztalták egymás ajkait, egymás érintését, de ez megint más volt egy kicsit. Csak nemrég találkoztak, korábban ugyan leveleztek, de még mindig alig ismerték egymást, mégis valahogy helyesnek tűnt, ami történt köztük. A fiú messze lakott, látogatóba jött csak és aznap délután a lány fülébe suttogta, hogy főként a lány miatt érkezett a városba. A fiú pontosan tudta, hogy milyen hatással van a lányra, ha bizonyos helyeket érint a szájával és az ujjaival. Erős volt, domináns, a lány pedig behódolt az akaratának, a lábai néha megremegtek, bár a fejében tudta, hogy hol a határ, tudta, hogy mit nem fog átlépni és nem fog hagyni a fiúnak. Ehhez tartotta is magát, mindig leállította, amikor már túl messzire ment és túlzottan elkalandozott a keze. Véleménye szerint a fiút ez csak még jobban beindította, hisz ott volt a vadász ösztön. A lány felnyögött, amikor a fiú lassan a nadrágjába csúsztatta a kezét és közben a füléhez hajolt, beleszuszogott, majd a fülcimpájával kezdett játszadozni. A lány durván megragadta a fiú haját és az ágyékához lökte a csípőjét. Tudta, hogy a fiú élvezi, hogy játszadozhat vele, érezte a fiú elégedett mosolyát a reakciói miatt. Heves csókokat váltottak, a lány érezte, hogy a fiú nadrágja dudorodik. A fiú lassan megfogta a kezét, majd a nadrágjához vezette. A lány nem ellenkezett és lassan simogatni kezdte, majd hagyta, hogy a fiú kigombolja  a nadrágját, gyengéden megint megfogja a lány kezét és az alsógatyán belülre vezesse. A lány meglepődött kicsit, de igyekezett magabiztosnak tűnni, először fogta meg egy férfi nemi szervét, bár kemény és ágaskodó farokkal nem először találkozott, csak akkor nem vezették még oda a kezét. A lány gyengéden simogatni kezdte, de mivel egy parkban voltak, még ha kihalt parkban is, ahol senki semmit se láthatott ebből, akkor sem akart átlépni egy határt. A fiú gyengéden elhúzódott, majd rossz fiús mosolyával a lányra nézett és megkérdezte, hogy nem akar-e leülni. A lány felnevetett és visszavágott, hogy nem most. Tovább csókolóztak és simogatták egymást, majd elváltak és megegyeztek, hogy ideje menni. Addigra már régen besötétedett a parkban, ahol a madár sem járt egész nap. Elhagyták a védőként takaró kapualjat -amit senki sem használt- és lassan elindultak vissza a városba, közben beszélgettek. Este a fiú írt a lánynak, többek között azt is, hogy a délután történtek egy jó kezdet volt, de legközelebb a lány a térdeire fog ereszkedni. A lány nem tudott mást visszaírni, csak annyit, hogy ahogy a fiú kívánja, teljesen behódolt neki, hiszen az egyik gyenge pontja volt, ha uralkodtak felette.